wanderluchs

Az idei nyaram nagyon mozgalmasra sikeredett, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kedvenc részem a külföldi utazás volt. Három hetet töltöttem el Nyugat-Európában, ebből azonban csak nettó egy hét volt a hátizsákos utazgatás. Az első két hétben pedig, lassan hagyományos módon, egy nemzetközi önkéntes tábor csapatát erősítettem Weimarban.

A történet tizenhét éves koromban kezdődött, amikor az internetet böngészve ráakadtam az Egyesek Ifjúsági Egyesület honlapjára. Felvettem Annával a kapcsolatot, aki meghívott egy tájékoztatójukra, ahol rövid- és hosszútávú programokról egyaránt szó esett. Addig még soha nem utaztam külföldre a szüleim nélkül, pláne hetekre nem, így az önkéntes táborok világa egyszerre tűnt vonzónak és ijesztőnek. Ugyan befizettem a regisztrációs díjat, és leadtam a jelentkezésemet egy táborra, de nemsokára meghátráltam. Két évre volt szükségem, mire összeszedtem a bátorságomat ahhoz, hogy részt vegyek egy csehországi kéthetes projekten. Túlzás nélkül mondom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. De erről talán egyszer, egyik másik bejegyzésben.

Az előző szemeszterben kezdtem el azon gondolkodni, miként profitálhatnék az önkéntesség iránti szeretetemből, és szerezhetnék szakmai szempontból is értékes tapasztalatot. A magyar-német szakból kifolyólag olyan projektet kerestem, amely során egyszerre gyakorolhatom a nyelvet és foglalkozhatok irodalommal, de nem olyan vizsgaidőszakosan, csak olyan limonádé módon. A keresgélésnek meg is lett a gyümölcse: elküldtem önéletrajzomat és motivációs levelemet az Open Houses weimari projektjére, és hamarosan megkaptam a várva várt választ: mehetek!

A részletes tájékoztatót július elején, körülbelül egy hónappal a tábor kezdete előtt kaptam meg. Ebben rendszerint a szállással, munkával és a helyszínre való eljutással kapcsolatos információkat írják le. Elképzelésem sem volt arról, hogy milyen lesz ez a valóságban, úgyhogy az izgalmak fokozódtak.

12 ezer forintból, egy vonat-busz kombóval sikerült megoldanom a kijutást. Egy ülőkocsis színvonalú éjszaka után megérkeztem Drezdába, majd egy párórás városnézést követően délután indultam Weimarba. Estefelé már minden bajom volt, tetejében még a telefonom is lemerült, ezért nagyon örültem, amikor egy félórás bóklászás után megtaláltam a Labirynth Hostelt, ami két hétig az otthonom volt. A képek pedig magukért beszélnek. Én mindenképpen ezt a szállást ajánlanám, ha Weimart szeretnétek meglátogatni.

Napunk jelentős része munkával telt, melyet hol eső, hol tűző nap tett fáradságossá. Feladatunk a weimari és a város környéki parkok ösvényeinek felújítása volt, mely az ösvény több mint 150 éves alapjának kiásásából és új anyaggal való feltöltéséből állt. A munkánkat a parkok karbantartásáért felelős Klassik Stiftung Weimar kertészei irányították, akik a projekt során többször is tartottak vezetett túrákat a parkokban. Nemcsak gyakorlatias dolgokat tanultunk, hanem a különböző korok tervezési stílusáról, és a mögötte húzódó filozófiáról is. Bátran ajánlanám ezt a projektet azoknak a tájépítészeknek és nem-szakmabelieknek egyaránt, akik profiktól szeretnének tanulni a profi parktervezésről.

A munka másik része szellemi volt, és itt már a kreativitásunkat kellett használni: előadást kellett tartanunk saját országunk egyik UNESCO Világörökségi helyszínéről. A csoport németül tudó felének egy nyilvános esemény keretében kellett előadni, melynek közönsége szerencsére nem vérengző kritikusokból, csupán néhány érdeklődő emberből állt. A hangulat ebből következően barátságos volt, és ennek köszönhetően nem égtem annyira, amikor technikai okok miatt a Hollókőről készített előadásomat kénytelen voltam a prezim nélkül előadni.

A szállással és kajával kapcsolatos költségeket a fogadószervezet állta, nekem egész idő alatt csak az egyéb, extra kívánságaimra kellett pénzt költenem. Az étkezés mindig bőséges és egészséges volt, sok zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű kenyeret ettünk. A nap fénypontja a közös vacsorakészítés volt: ugyan „hivatalosan” egyvalaki lett volna felelős, de rendszerint a csoport nagy része segédkezett a sütésben-főzésben. Én egy húsimádó és vegetáriánus kenyérlángossal kényeztettem el a munkában megfáradtakat, de a két hét során kóstoltunk szerb muszakát, kínai csiaocét, ukrán borscslevest és mexikói nachost is.

A munkáért kapott ellenszolgáltatás nemcsak a lakhatás-étkezés biztosításában merült ki. Minden önkéntes kapott egy belépő kártyát, ami Weimar szinte összes múzeumába ingyenes belépésre jogosított fel. Weimari múzeumokból pedig nem volt hiány: a város a 18. század második fele óta az ország kulturális fellegvára volt. Anna Amalia hercegnő meghívására költözött ide többek között a világirodalom kifejezést megteremtő Goethe, ne is beszéljünk Schillerről és a magyar nemzet eltűnését jövendölő filozófusról, Herderről. A város tereinek, palotáinak és parkjainak története egyben az ő történetük. Weimar magán viseli a történelmi korok nyomát: ennek legérdekesebb példája a náci diktatúra alatt felhúzott épületek voltak, melyek a Hitler által megálmodott utópisztikus város, Germania ritka példája. Látnivalóból a környéken sincs hiány, autóval félórányi távolságra van Erfurt, az évszázadok viszontagságaitól megmenekült középkori város, és Jena, a német romantika szellemi központja.

Ingyen munka ide vagy oda, a workcamp mindig a legjobb élményeim közé fog tartozni. Az ember nem pénzkeresési lehetőség miatt, hanem szuper emberekért, felejthetetlen élményekért és máshol meg nem szerezhető tapasztalatokért utazik ide. A tábor után mindig kicsit máshogy mozgok itthoni környezetben: természetesen jobban szemet szúrnak a hiányosságok, például van mit tanulnunk a németektől környezettudatosság terén, de erről éppen eleget olvasni. Vagy milyen szuper lenne, ha az önkéntes kezdeményezéseknek szélesebb területet biztosítanának. Rádöbbentem arra is, hogy egy nemzetközi projektben lényegében te vagy hazád nagykövete. Nyilván nem a nemzeti öntudat fitogtatása a cél, szerencsére nem ilyesmit vonz ez a közeg. De sok múlik azon, hogyan kommunikálsz saját országodról vagy egy-egy érzékenyebb témáról, mint például a migránskérdésről. És pont egy nemzetközi helyen nyílik lehetőség arra, hogy elgondolkozz a hazád és közted lévő viszonyon. Nekem legalábbis ez a téma volt hangsúlyos, de a lényeg az: a workcamp az önismeretről szól, értsünk ezalatt bármit.

Forrás: Pinterest