wanderluchs

Elhatároztam, hogy ezen a nyáron a szakdolgozat írására és a munkára koncentrálok, ősztől kezdve már úgysem lesz rájuk sok időm. Ezt egészen addig igyekeztem is betartani, amíg fel nem mentem az Egyesek Ifjúsági Egyesület honlapjára. Fogalmazhatunk úgy is, hogy visszajáró vendég vagyok, hiszen az elmúlt két nyaramat is önkéntes táborokban töltöttem, ahová mindkétszer az Egyesek közvetített ki. Idén azonban valami mást szerettem volna, és ekkor jött velem szembe a holland Cherry Foundation által szervezett Back to Basics névre hallgató ifjúsági csere. Az ificsere egy EU által finanszírozott, interkulturális kompetencia fejlesztését szolgáló, rövidtávú programot takar. Két hét a tehenekkel és malmokkal tarkított holland vidéken, egy 11 nemzetből álló társasággal, és a végén 275 eurós útiköltség-visszatérítéssel – ciki vagy nem, ezek voltak az első információk, amik a program leírásából azonnal megragadták a figyelmemet. A jelentkezésemet elfogadták, és megkaptam az ötfős magyar csapat csoportvezetői pozícióját is, ami viszont nem volt különösebb teher, mert négy aranyos gimnazista lányt kaptam magam mellé. Minden készen állt a tanulás mókuskerekéből kikapcsoló nyaraláshoz, habár utólag nézve kevés köze volt ahhoz, amit békés üdülésnek képzelünk el. Életem egyik legtanulságosabb két hetének beszámolója következik.

Új élmények és tájak, egymás hegyén-hátán

Ez már csak azért is igaz, mert most utaztam életemben először repülőgépen. Már előző este nagy volt bennem a drukk, de feleslegesen, annyira jó érzés volt felszállni, és utána, immár 12 ezer méter magasságban az Északi-sarkszerű, napsütötte látványt élvezni.

Egy félnapos amszterdami kitérő után érkeztünk meg két hetünk eljövendő otthonába, a dél-hollandiai Ommenbe. Ommen elsőre egy álmos külvárosi lakóövezet benyomását kelti, építészetileg és látnivalók tekintetében nem nyújt többet a környező településeknél. Mégsem volt üres, a központban található éttermek, bárok és fagyizók mindig tele voltak turistával. Leginkább az északi, városias régióban lakók töltik itt szabadságukat, és nem hiába: Ommen és környéke ugyanis vízben nagyon gazdag, amint azt később a bőrömön is megtapasztalhattam, az Olde Vechte folyó ideális kenuzásra és raftingolásra.

Szállás tekintetében pedig nagy szerencsénk volt, ugyanis a város legpatinásabb épülete, az Olde Vechte Villa nyitotta meg előttünk kapuit. Az épületet karbantartó Olde Vechte Foundation már 1966 óta, mondhatni hagyományszerűen szervezi ide fiataloknak szóló személyiségfejlesztési tréningeit. A jelenlegi szervezőgárdát tekintve pedig igen színes a paletta: a kutyaterápiától kezdve a mozgásterápiáig mindenféle módszerrel dolgoztunk.

A kép forrása: oldevechte.nl

Olyan, hogy komfortzóna, nem létezik

A tábor első hete még viszonylag könnyűnek volt mondható. Mivel meleg és szokatlanul esőmentes volt az időjárás, sok időt töltöttünk a szabadban. Fókuszban a kommunikáció fejlesztése és az összehangolt csapatmunka kialakítása volt, ezért mindig nemzetközi csoportokban dolgoztunk a feladatok teljesítésén.

A feladatok (az ún. assignmentek) skálája széles volt: természetesen voltak, amelyeket nem kellett túlgondolni, például amikor az Agymenőkből kellett eljátszanunk egy jelenetet, vagy amikor egy szlovén lánnyal, Tarával kellett előadnunk hetven ember előtt az „I’m Sexy and I Know It” című számot. A videoklipből ismeretes dobozfejes megoldáshoz folyamodtunk, így bátran és szemérmetlenül viseltem az alsógatyába csúsztatott zoknigombolyagos, péniszt imitáló kosztümöt. Kicsit úgy éreztem magamat, mint a japán színészek, akik a maszk rituális felvétele után eggyé válnak a szerepükkel, és átlépnek egy másik testbe. Az én maszkom a doboz volt.

A fenti példák is jól mutatják, hogy a szervezők mindent elkövettek, hogy a jól bejáratott kereteinket szétrombolják, és hogy kihívásokkal teli szituációk elé állítsanak minket. Én határozottan pártolom a kiszámíthatóságot, és a két hét alatt nem is igen sikerült hozzászoknom a váratlanul közölt, rövid határidős feladatokhoz, de mindenképpen rugalmasabb lettem, mint azelőtt. A másik nehézség pedig a csapatmunkában rejlett: a feladatok teljesítésénél ugyanis a kommunikáció lényegében ütköző zónának számított, és néha nagyon is meg kellett küzdenem azért, hogy az én javaslataimra is felhívjam a figyelmet. Jó lecke volt.

Elképzelés→Probléma→Ötlet→Megvalósítás

Ugyanakkor következtek nemsokára a kicsit nagyobb kihívást jelentő feladatok, amelyekhez a kreativitás mellett az is kellett, hogy társadalmi problémákat feszegessünk. Ez utóbbihoz pedig már egy rövidebb elméleti alapozást is kaptunk.

Személyes kedvencem az állampolgárok életminőségét javító kezdeményezés megalkotása volt. Az én csapatommal a Tinder és a homeless szavak összerántásából létrejött Tindless nevű honlap ötletét dolgoztuk ki, amely a hajléktalanok munkaerőpiacba való visszacsatornázását segítené elő.

Abból a problémából indultunk ki, hogy az utcára került emberek számára a bejelentett lakcím hiánya teszi lehetetlenné a munkavállalást, így kerülnek a hajléktalanság ördögi körébe. Mi pedig egy olyan, arculatilag a Tinder platformját idéző honlapot találtunk ki, ami elősegítené a hajléktalan emberek és a rajtuk segíteni szándékozók találkozását. A segített fél bejelentkezhet a segítő lakcímére és lakhatási lehetőséget is kap egy meghatározott időre, cserébe azonban munkát kell vállalnia, hogy később önállósodni tudjon. Mindehhez természetesen biztosítva lenne a jogi háttér, amely mindkét fél érdekeit védené.

Az ötletünk nem újkeletű, mint azt később kiderült, az Egyesült Államokból indult Housing First is hasonló elképzelés köré épül. Ami azonban számomra kérdés maradt: vajon milyen fogadtatása lenne egy ilyen ötletnek Magyarországon? Alkalmas-e a magyar mentalitás egy lényegében állami szerveken és civil szervezeteken kívüli kezdeményezés sikeres működtetésére? Az ommeni társalgó pamlagain, elvekben megegyező emberek között ücsörögve olyan egyszerűnek és megvalósíthatónak tűnt, hogy meghagytam magamat a boldogító talánban.

A következő posztban a négynapos túlélőtúráról fogok írni. :)

A képeket köszönöm a Back to Basics résztvevőinek!